XXVIII. 2000/2 XXVIII.
DÉÁKY ZITA: A bába a magyarországi népi társadalomban
Deáky Zita doktori értekezése döbbentett rá, mily fontos mind néprajzi, mind művelődés- és orvoslástörténeti szempontból e téma. Voigt Vilmos ajánló szavaiban megemlíti, hogy még filozófusaink módszerében, művészettörténeti emlékeink megértésében is segítségünkre van ez a terület. A mű szakkönyvként, ismeretterjesztő könyvként is megállja a helyét. Méltán forgathatja orvos, művelődéstörténész és néprajzkutató vagy “csupán” érdeklődő. Ez a munka minden téren a kultúrtörténeti ritkaságok tárházát gazdagítja, s egyben az egész társadalom számára fontos eseményt tár fel. Deáky Zita írása végigkíséri a legszebb élmény, az anyaság megélésének, rítusának stációit. Hiszen a bába valahol az élet segítője, vezetője, bizonyos szempontból tehát “élet és halál ura”. A “góla néni” - ahogyan a mi vidékünkön, Sokoróalján nevezik - néha, mint vádlott jelenik meg az élet színpadán. Sok múlik szakmai tudásán, odafigyelésén. Ezért övezte őt tisztelet és egyben félelem. Ahogy Voigt Vilmos írja: “Tudjuk például, nem véletlen az a tény, hogy a magyar bába szó egyik jelentése »boszorkány«, meg hogy a vasorrú bába elnevezésben ugyan a bába csak azt jelenti: »öregasszony« - ám, aki csak hallotta e megnevezést, aligha mellőzhetett egy kis borzongást”.
A magyar folklorisztika a bábát elsősorban az emberélet fordulóihoz kötődő szokásleírásokban taglalja, de a boszorkányperek egyik gyakori szereplőjeként (bábaboszorkány) is találkozhatunk vele. A bábaság intézménye, egyéniségei több szempontból kapcsolódnak más folklór témákhoz, például hiedelemvilágunkhoz, a “bábalelte babonák”-hoz, a szülést elősegítő mágikus cselekedetekhez, (kígyóbőr, kés ágy alá helyezése, ebagos gyermek, kicserélt gyermek) a gyermekvilághoz, gyermekneveléshez (fürösztés, etetés), vagy a boszorkánytörténetekhez, a népmesei motívumokhoz (vasorrú bába), a szenttisztelethez, (védőszentekhez: Szűz Mária, Szent Anna) a szentség-kiszolgáltatáshoz (bábakeresztség), a népi gyógyászathoz, (gyógynövények, gyógyítás, rontás: meddőség, magzatelhajtás) s annak kapcsolatköréhez.
A könyv bevezető fejezetéből megismerhetjük a legfontosabb forrásokat, levéltári anyagokat, orvosi-, egészségügyi könyveket. Például: Pápai Páriz Ferenc, Csapó József könyveit, a medicina pastoralis jellegű írásokat, egészségügyi ismereteket nyújtó kiadványokat, megyei főorvosi jelentéseket, melyek közlik a bábák nevét is. Azt is megtudhatjuk, hogy “az első magyar nyelvű bábaoktató könyvünk, Weszprémi István Bába Mesterségre tanító könyv”-e 1766-ban jelent meg Debrecenben, hogy a XIX. század közepén a legismertebb bábakönyv a Bábászati Kalauz volt, vagy azt, hogy az 1876. évi egészségügyi törvény után a tankönyvek egységesítő szemlélete uralkodott el. Képet kapunk a bába szó történetéről, használatáról és etimológiájáról is. Megtudhatjuk, hogy 1738-ban az “öreg asszonyi hivatal” megnevezésként emlegetik a bábákat és hogy a századforduló óta ismerjük a szülésznő kifejezést, amely az oklevéllel vagy engedéllyel rendelkező bábáknak járt ki. Azt, hogy mit rejtenek a “bábatyúk, bábafog, bábaszilva” stb. szóösszetételek, valamint, hogy a bábával kapcsolatban milyen szólásokat, közmondásokat ismer nyelvünk, például: felvágta a bába nyelvét; többet tud, mint hat bába.
A szerző új oldalról közelíti meg a bábaságot, mégpedig elhelyezi a társadalomban, mesterségként jeleníti meg az “első, szabadon választott, államilag felügyelt és oktatott női foglalkozás”-t. Arra is rámutat, hogy miként ítélték meg a faluban, egészségügyi körökben, és miként változott a későbbiekben ez a viszony. (“Alsóbb rangú egészségügyi személyzet”, mint mesterség lebecsülése, majd önálló keresettel rendelkező feleségjelölt.) Deáky Zita áttekinti a bábaság intézményét a XVIII. század végétől a XX. század közepéig. Magában ez az intervallum is hatalmas anyagot és mögötte álló évtizedes kutatómunkát sejtet, de az értekezés bemutatja a magyarországi bábaképzés történetét is. Rámutat különböző közegészségügy javítását szorgalmazó rendeletek (Mária Terézia, II. József) hatására, és az orvosok, papok bábákkal kapcsolatos viszonyára. A dolgozatból megtudhatjuk, hogy a XX. század első évtizedeiből indulnak be a bábaképző iskolák és a bábáknak létrejönnek a helyi és érdekvédelmi szervezeteik (Bába-Egyesület), kiadványaik (Szülésznők Lapja). Megtudhatjuk, hogy mi a különbség a “parasztbába, a cédulás- és okleveles szülésznők” tevékenységében, megítélésében. A könyv érdeme az is, hogy földrajzilag a történeti Magyarország egészét vizsgálja, s nem feledkezik meg az eltérő etnikumok kulturális különbözőségéről sem. Például, részletesen taglalja a bábák szerepét a körülmetélési rítusban, illetve a szárazkeresztséget kapott zsidó gyermek eseteiben. Megtudhatjuk, hogy a románoknál az a szokás élt, hogy a legkedvesebb rokonasszony, barátnő végezte el a köldök elmetszését. Arra is találhatunk a könyvben adatot, hogy katolikus bábának milyen kötelességei vannak munkája során. Deáky Zita “a bába interetnikus közvetítő szerepé”-ről sem feledkezik meg.
A könyv nagy súlyt fektet a bába komplex tevékenységének bemutatására, csaknem 100 oldal foglalkozik ezzel a témával. Deáky Zita ezt csoportosítva közli, így a terhességgel, szüléssel kapcsolatos feladatokat, a bábák gyógyítási (meddőség, mellgyulladás, nőgyógyászati, szexuális problémák kezelése, gyermekbetegségek, gyógyszerek készítése) törvényszéki feladatait (vizsgálat, halottkémi szolgálat), a születésszabályozásbeli szerepét. Ismereteket szerezhetünk arról, hogy a bába értett a kenéshez, érvágáshoz, feladata volt még a csecsemő pelenkáinak, sőt a családtagok szennyesének mosása, az anya és a csecsemő fürösztése, szépséghibák javítása. Egy fejezet foglalkozik a járványok és himlőoltások beadásának kérdéskörével, a bábák felvilágosító munkájával. A könyv a témához kapcsolódó hiedelemanyag számbavételével kitűnő forrásnak számít a babonák iránt érdeklődő olvasónak (hatodik ujj levágása, fog kitörés, varázsszavak lenyelése, zárak kinyitása). Kitér a születés körüli egyházi, közösségi feladatok ismertetésére is (böjt, búcsú, keresztelő, bábakeresztség, halvaszületett csecsemő eltemetése). Rámutat arra, hogy a bábák tevékenységét “egyik oldalról világi és egyházi rendeletek szabályozták, másik oldalról a közösség hagyománya, szokásrendje irányította.” A XVIII. század végétől és a XIX. század közepétől kimutathatóan a magas gyermekhalandóság egyik oka - véli a szerző - Magyarországon a dajkák nagyméretű alkalmazása volt. Kiderül, hogy az egészségügyi szakemberek mily nagy figyelmet szenteltek a bábák hibáinak, de foglalkoztak a “törvénytelen ágyból született gyermekek” sorsával is. A korábbi századok erkölcsi, etikai kérdéseiről is kapunk részletes információt. Például, hogy “a torz, nyomorék újszülött meghalasztása, megölése jogi és vallási értelemben bűn, de a hagyományos népi jogszokásokon és erkölcsön belül nem gyilkosságnak számított.” Nagy érdeme a disszertációnak, hogy erre vonatkozóan még az 1767-es nagykállói eskü szövegrészletét is közli, mely az abortusz megtagadására szenteli fel az eskü elmondóját.
Külön rész foglalkozik a bába születés és halál körüli teendőivel. Deáky Zita 18 pontban veti össze e két rítushoz tartozó mozzanatot és megállapítja, hogy “a bába sajátos és egyedi szerepe, marginális helye a paraszti közösségekben leginkább a tisztátalanság és a halálhoz való viszonyával, a halotti rítusokban való részvételével is magyarázható. Személyében átfogta az ember életét a születéstől a halálig”.
A dolgozat érinti a bábaképzés történetét, a bábaügy körüli vitát is. Képet ad a XVIII-XIX. század végi egészségügyi törekvések ismertetéséről, oktatásának fázisairól. Vázlatos áttekintést kaphatunk az egészségvédelem fejlődéséről, a bábaképzés történetéről, megismerhetjük a legfontosabb bába “utasításokat”, a tevékenységüket szabályzó rendeleteket. Ismerteti a bábák “kasztjainak” (paraszt, cédulás, okleveles, kontárbába), szakmai rétegződésüket, megélhetési lehetőségeiket, valamint konfliktushelyzeteiket is. A könyvből kiderül, hogy az “egészségügy javítását célzó rendelkezési törekvésekkel párhuzamosan jelentek meg 1766-tól az első magyar nyelvű bábaoktató könyvek is”, illetve, hogy a cédulás bábák oktatása volt a leggyakoribb képzési forma az 1870-es évekig. Képet kapunk arról, hogy mi módon, milyen nehézségek árán lehetett bekerülni egy oktatási formába (község vagy pap ajánlása, családtól való távollét). Sőt még az 1918-ig működő bábaképző helyek listáját is olvashatjuk.
A következő részben képet kapunk a Bába-Egyesület megalakulásáról, működéséről “A magyar tanítónők érdekvédelmére létrejött egyesület után a második olyan női egyesület ez, amely szakmai, foglalkozási alapon szerveződött” - tudjuk meg az írásból. Az egyesület segélyezte a rászorult tagokat, jótékonysági esteket szervezett, segítette a vidéki szervezetek megalakulását. Az egyesület szaklappal is rendelkezett: Szülésznők Lapja 1893-tól, és 1894-től Bába-Kalauz, majd a lapok egyesítése után, Bába-Kalauz néven, 1938-ig jelent meg. Ez a szaklap közölte a rendeleteket, álláspályázatokat, gyakorlati tanácsokat adott, sőt “olvasói oldallal” is rendelkezett.
Az utolsó fejezetek a bábák szakmai rétegződését, fizetségét, konfliktushelyzeteit veszik nagyító alá. Deáky Zita a korábbi csoportosítással szemben még rétegezettebbnek mutatja be a bábák “társadalmát”. Ő a korábbi három csoportot képzettségnek megfelelően (paraszt, cédulás, okleveles) hat csoportra bővíti. A juttatások tekintetében megállapítja, hogy “legjobban a különböző bányatársaságok fizették meg az okleveles szülésznőt”. Különbség volt a “munkadíjban” az első- és másodszülött tekintetében is.
Megismerhetjük a szülésznők konfliktushelyzeteit, ellenfeleit is. Az írásból kiderül, hogy ezek mögött szakmai érdekellentétek húzódtak meg. Ezek a problémák megnyilvánulhattak hatóságnak írt panaszlevelek, szakfolyóiratok nyílt írásaiban, szóbeli becsmérlések szintjén. Figyelmet érdemel a könyv illusztrációs anyaga is. Láthatunk szülést elősegítő tárgyakat (szülőszékek, érmék és amulettek), üdvözlőlapokat, keresztelőre menőket ábrázoló fotókat, sajtó- és könyvillusztrációkat, például: “megesett lányok megkorbácsolásá”-t, anatómiai rajzokat, szülésznők, szülészhallgatók portréját, csoportképét, okleveleket, sőt korabeli tápszer plakátot is. A dokumentációs anyag a könyv értékét növeli: álláshirdetések a múlt századból, bábatanfolyamainak hirdetései, utasítások bábák számára, minisztériumi beadványok, szakfolyóiratok lapjai.
Deáky Zita jó érzékkel ötvözi a történeti és néprajzi anyagot. Módszerét tekintve is egyedülálló a munka, mivel egymás mellé helyezi a néprajzi, művelődéstörténeti, orvostörténeti adatokat, illetve a levéltári és szakirodalmi anyagot. A téma taglalásakor Kálmán király törvénykönyveitől egészen a recens néprajzi adatokig, számtalan példát említ. A könyv végén gazdag irodalomjegyzék található, segítségével tovább kutakodhatnak a téma iránt érdeklődők.
Deáky Zita kitűnő problémalátással, gazda művelődéstörténeti szintézissel mutatja be a mindenkit érintő kihalt hivatást. “Ne tudj olyan sokat, mert bába lesz belőled!” mondja egyik szólásunk. Deáky Zita e téma bábájává vált, ott bábáskodott kutatásával, “bábai mesterséget” űzött gyűjtésével. A bábáknak állított emléket és bizton mondhatjuk: “szép újszülött” jött világra kezenyomán. (Bp., 1996.)
Lanczendorfer Zsuzsanna
