Esztergom

A mintegy 30000 lakosú város festői környezetben, a Dunakanyar nyugati kapujában fekszik. Magyarország egyik legrégibb települése; 1001 újév napján itt koronázták meg az első magyar királyt: Szent Istvánt, ez a hely volt évszázadokon keresztül az ország fővárosa. A magyar művelődés több nagy személyisége állt kapcsolatban Esztergommal: Vitéz János érsek, Mátyás humanista kancellárja, Balassi Bálint, ki a vár falainál szerzett halálos sebet, az idős Babits

Mihály élete alkonyán. E muzeális értékekben gazdag város kulturális intézményeivel jelentős szellemi központ. Számos középiskolája mellett 2008. január 1-től az Esztergomi Hittudományi Főiskola mellett a PPKE Vitéz János Kara képviseli a magyar katolikus felsőoktatást.

 

 

 

Vitéz János

1408-ban született Zrednán (Körös megye), elszegényedett nemesi családból. 1433-ban Zsigmond császár és király udvarában már kancelláriai jegyzőként dolgozott. 1437-ben Habsburg Albert királyi főjegyzője, illetve zágrábi őrkanonok lett. 1443-ban váradi préposttá, 1445-ben pedig Hunyadi János közbenjárásával váradi püspökké nevezik ki. 1454-ban V. László teljhatalmú kancellárja, 1457-ben azonban fogságba vetették össze-esküvés vádjával. Szabadulását követően Hunyadi Mátyás egyik legfőbb támogatója lett: sokat tett megválasztásáért, illetve a magyar korona Bécsből való hazahozataláért. 1465-ben nevezték ki esztergomi érsekké, akkor alapította meg a pozsonyi egyetemet is, az Academia Istropolitana-t.
1470-ben Vitéz szembefordult Mátyás politikájával, a felkelők vezére lett Janus Pannoniussal. 1471-ben a magyar trónra hívták Kázmér lengyel herceget. Mátyás azonban leverte a főúri összeesküvést, Vitéz Jánost fogságra vetette. A humanista főpap a következő évben, 1472. augusztus 9-én hunyt el Esztergomban.

 

 

A kar küldetésnyilatkozata

Mai világunkban, amelyet a tudomány és a technológia gyorsuló fejlődése jellemez, meggyőződéssel valljuk az igazolt tudás, az értelem és a hit változatlan egységét. Ezen a rendszeren belül a kultúra ad méltóságot az ember életének, aki Krisztusban találja meg a teljességét. Követve a felsőoktatási törvény és a katolikus egyház felsőoktatásról szóló útmutatását, karunk tevékenységének célját az emberiség javára szolgáló tudás terjesztésében, a kutatás eredményeire támaszkodó oktatásban és nevelésben jelöljük meg. Mindez azt jelenti, hogy feladatunknak tekintjük:

  • az oktatás minőségével a társadalom és az egyház által kívánt kimagasló szint elérését, a Római Katolikus Egyház által is képviselt örök emberi értékek figyelembevételével;

  • a hallgatók képességeinek megfelelő, ösztönző tanulási feltételek melletti fejlesztését, kiteljesítését;

  • a magas színvonalú oktatás elősegítését, valamint a tudományos munka megkönnyítését, felhasználva a regionális, nemzeti és nemzetközi tudományos és konzultációs kapcsolatokat.

 

 

 

Újdonságok

Hírek

TTI Hírek

 

 

 

 

A PPKE VJK média szerverének

tesztüzeme

 

A kar flash alapú média szervere itt érhető el:

 

 

Beüzemelés alatt az új kar web

 

a jelenlegi állapot itt megnézhető

 

Minőségügy a PPKE-n

Egyetemünk  az elsők között vezette be a minőségbiztosítást a magyar felsőoktatásban még 1999-ben, és az azóta felhalmozott gyakorlati tapasztalatok birtokában tökéletesítette azt, nem utolsó sorban a hatékonyságot szem előtt tartva. Újabban pedig a 2005-ben aláírt Bergeni Dokumentum /Standards and Guidelines for Quality Assurance in the European Higher Education Area/ implementációját végezzük a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság rendszeresen ismétlődő – ugyancsak a minőségbiztosítást szolgáló – vizsgálataival összehangoltan. Minőségügyi tevékenységünkben a Magyar  Felsőoktatási Minőségi Díj kritériumrendszerére támaszkodunk, amely Minőségbiztosítási Kézikönyvünk törzsanyagát képezi.”

 

A PPKE minőségügyi szabályzata letölthető innen>>

 

 

Moodle

 

Figyelem: a Moodle elektronikus tanulási környezetet jelenleg két verzióban érhető el.

 

 

  Az új portálra új regisztráció szükséges azoknak, akik a levelező tagozat 1. évfolyamos konzultációin ezt még nem tették volna meg.

 

WIFI a Batthyány Lajos utcai kollégiumban

 

Elkészült a kollégium WIFI hálózata. A hálózat használata regisztráció után lehetséges. A regisztrációs űrlap innen letölthető, melyet kitöltve a kar főépületében 8.00-15.00 között a 402. szobában lehet leadni.

 

Letöltés>>űrlap

 

2008.11.06űúNAVA pont lett 

a PPKE Vitéz János Kar

 

NAVA - teljes nevén Nemzeti Audiovizuális Archívum - a magyar nemzeti műsorszolgáltatói kötelespéldány archívum, amely jellegénél fogva audiovizuális tartalmakat gyűjt. Gyűjtőkörébe tartoznak az országos földfelszíni terjesztésű televíziók és rádiók magyar gyártású vagy magyar vonatkozású műsorai. A NAVA ezenkívül befogad helyi műsorszolgáltatói vagy bármilyen egyéb audiovizuális tartalmú archívumokat feldolgozási vagy tárolási célból, ezzel is segítve az audiovizuális tartalmak mint a kulturális örökség részeinek megőrzését.

NAVA különlegessége, hogy gyűjteményéhez online hozzáférést biztosít a törvény szabta kereteken belül - archívumának adatbázisa szabadon kereshető, a benne található műsorok teljes terjedelmükben pedig az úgynevezett NAVA-pontokon (amelyek a könyvtárakban, iskolákban stb. elérhető terminálokat jelent) tekinthetők meg. Az oktatási intézményekben található NAVA-pontok az adott intézmény diákjai, tanárai, hallgatói és kutatói számára állnak rendelkezésre, a nyilvános könyvtárak, múzeumok NAVA-pontjai pedig bárki számára szabad hozzáférést jelentenek az archívum gyűjteményeihez. 
 

A NAVA szolgáltatásainak igénybevétele ingyenes.

 

2008.06.16.

 

A PPKE VJK kari tanácsának weboldala

Elkészült és az alábbi linken elérhető a kari tanács sharepoint alapú weboldala. Belépéshez a kari tanács tagjainak a kari tanácsülésen kiosztott felhasználónevet és jelszót kell használniuk. A weblap automatikus e-mail üzenetet küld a tanácstagoknak minden olyan esetben, amikor a site tartalma módosul.

 

Belépés a kari tanács weblapjára>>

 

2008:05.20.

 



Fősulisokk - ETV

 

A PPKE VJK és az Esztergomi Televízió (ETV) közös műsora a kar kommunikáció szakos hallgatóinak közreműködésével.

Archívum:


 

 

2009-es felvételi a karon

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kara

az   alábbi szakokon hirdet felvételt 2009-ben.

 

 

2008:01.07.

 

 

RSS - Tartalom RSS hírek

A hírcsatorna olvasásához a FeedReader  programot ajánljuk. Kari hírek közzétételében  Ludvai Róbert nyújt segítséget!

 

 

Telefonkönyv

 

A kar mellékállomásait tartalmazó telefonkönyv innen letölthető:

Telefonkönyv

 

 

 

Az Esztergomi Hittudományi Főiskola vezette HEFOP 3.3.1 projekt honlapja

 

 

Az Egyház szociális tanításának kompendiuma

Az "Egyház szociális tanításának kompendiuma" harmadik része  - Dr. Varga Győző tanár úr gondozásában - innen letölthető. 

 

 

eTankönyv

 

Elkészült és telepítésre került  az a weblap, amely a Moodle mellett az eletronikus tanulás további eszközét fogja jelenteni. 

 

 

 

ELTE HEFOP honlap

Elkészült az ELTE által vezetett HEFOP konzorcium honlapja, melyen nyomon követhető  "A pedagógusképzés szerkezeti és tartalmi megújítása" című HEFOP 3.3.1. projekt előrehaladása

 

 

Animált hőtérkép

 

Hőtérkép

 

 

 

 

 

 

Tavaszi zsongás!

 

 Tavaszi zsongás címmel nagyszabású tavaszköszöntő hangversenyt adtak karunk dísztermében április 28-án az elsőéves tanító szakos hallgatók.

A zeneirodalom legszebb darabjaiból válogatott Fehér László főiskolai docens vezetésével a felsőévesekkel kiegészült, lelkes évfolyam. A változatos műsorban hallhattunk többek közt Bach-, Rieding-, Delibes-, Mendelssohn-, Bárdos-műveket színvonalas tolmácsolásban, Tóth Sándor tanár úr élvezetes műsorvezetésével. Az est folyamán tizennyolc műsorszám hangzott el, klasszikus kamaradarab, kórusmű, népdalcsokor, csángó ballada, de operarészlet, operett, regtime és vers is volt köztük. A leendő tanítók tehetségét bizonyítja, hogy hegedűn, zongorán, fuvolán, klarinéton, oboán, szaxofonon, sőt hárfán is megszólaltak zenedarabok. A hangverseny fényét növelte, hogy országos hírű vendégművészek is felléptek.

A hosszú műsort végigtapsolta a hálás közönség, szomorú tény azonban, hogy e színvonalas műsor élvezetében nem volt része kellő számban a kar hallgatóinak és dolgozóinak.

 

2010.05.04.

 

A könyvtár nyitva tartása a szorgakmi időszak alatt

(2010. február 3-tól május 14-ig)

 

Kölcsönző:

Hétfő - csütörtök:  9.00-15.00

Péntek:                   9.00-13.00

 

Olvasóterem:

Hétfő - csütörtök:  9.00-19.00

Péntek:                   9.00-13.00

  

2010.01.05

 

 

Alumni

 

Az Esztergomi Tanítóképző Főiskolán, a Vitéz János Tanítóképző Főiskolán, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán végzett öregdiákok az  IWIW-en.

 

2009.11.19

 

 

 

 

2009.11.19

 

 

 

Gyermek – lélek – építés

 

Egy évvel ezelőtt egy olyan hittantábort szerveztünk, ahol a gyermekek saját környezetükben nyaralhattak és töltekezhettek a Szentlélekkel, esztergomi főiskolai hallgatók és fiatalok közreműködésével. A tavalyi csapat egy része új tagokkal kiegészülve, idén is szívvel-lélekkel segédkezett a deményházi hittantábor előkészületeiben, Mazgon Gábor, kari lelkész vezetésével. A 19 fős csapatunk július első napján indult Deményházára, egy erdélyi kis faluba, ahol színes virágcsokrokkal vártak a gyerekek. Vendéglátónk – Deményháza plébánosa, – Rózsa Gáspár atya is nagy szeretettel fogadott, és 70 környékbeli gyereket bízott ránk. Gábor atya azt tűzte ki a tábor céljául, hogy a gyerekek érezzék Isten szeretetét, ami nemcsak a táborban valósul meg, hanem elvihetik magukkal útravalóul. A négy nap alatt a közös éneklések, elmélkedések és Szentmisék mellett kézműves foglalkozások és szabadtéri játékok is változatosabbá tették a programot. Az utolsó napon a gyerekek meghívhatták szüleiket, rokonaikat és barátaikat egy előadásra, közös vacsorára és tábortűzre. Tanos Péter szervező társam szerint „A gyerekek meglepően érettek voltak. Furcsa volt, hogy nem kellett őket fegyelmezni, és, hogy mennyire érettek lelki téren.”. A társakkal való játékok, a közös csapatmunka kötelességtudatra, egymás tiszteletére ösztönözték a gyerekeket. Levelemet Gáspár atya szavaival zárom: „A gyermekek nevében nagyon köszönöm, hogy áldoztak, és hogy megadományoztak minket!” A táborban készült fotók itt megtalálhatóak

Szöveg: Gergely Csilla Edina
Fotó: Lőrincz László
 

 

 

Oklevelek

 

A diplomaosztón át nem vett oklevelek (a leckekönyvekkel együtt) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karának  Tanulmányi és Tanácsadó Irodáján - előzetesesen egyeztetett időpontban - átvehetőek. A kar a végzett hallgatók kérésére a dokumentumokat utánvéttel is eljuttatja.

Az oklevélmellékletek a 2009 előtt végzettek számára szintén a TTI-ben átvehetők.   A 2009-ben végzettek az oklevélmellékletek szintén előzetesen egyeztetett időpontban vehetők át.

 

2009.07.01.

 

Diplomaosztó fotók

 

A 2009-es diplomaosztón készült fotók innen letölthetőek

 

2009.06.30.

 

 

Záróvizsga fotók

 

A 2009-es záróvizsgákon készült fotók innen letölthetőek

 

2009.06.30.

 

Szakképzési támogatások

 

A PPKE-nek szakképzési támogatást nyújtó cégek, és az általuk nyújtott támogatások összege megtekinthető az alábbi táblázatban

 

<<szakképzési támogatások>>

 

2010.01.31.

 

Az egyetemi HÖK alapszabálya innen letölthető

 

<<HÖK ALAPSZABÁLY>>

 

2009.03.04.

 

Parkolás a VJK udvarában

 

 

Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának Közterület Felügyelete 2008. október 21-től a kar parkolójában is ellenőrzi, hogy  a  kijelölt parkolóhelyen és engedéllyel történik-e a parkolás.

 

Az engedéllyel nem rendelkező, illetve a nem kijelölt helyen parkoló gépjárművekre bírságcsomagot helyeznek el!

 

Kérjük, hogy a szélvédő mögött, jól látható helyen helyezzék el a parkolásra jogosító engedélyüket, és csak a kijelölt helyen parkoljanak!

 

Ha valaki nem rendelkezik, vagy nem vette még át parkolási engedélyét, az Molnár Lajosné gondnok asszonynál igényelheti ezt.

 

2008.10.18

 

A PPKE VJK 2007/2008. évi oktatási kutatási fejlesztési beszámolója

 

A dokumentum az alábbi csatolással érhető el:

>> Beszámoló   

 

2008.10.01.

 

Letölthetőek a 2008-as diplomaosztón készült fényképek

 

Elkészültek és az alábbi linkekről letölthetőek a diplomaosztón készült digitális fotók.  A megnyíló ablakban az átnézeti képállományok a diplomák átadásának sorrendjében láthatóak. Az átnézeti képre kattintva megnyílik a teljes méretű (nagy felbontású kép), amely letölthető a sajátgép háttértárára.

 

képek letöltése innen:

 

2008.07.02.

 

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem elérhetőségei

 

 

 

Kísérleti rádióadás

A VJRKTF hallgatóinak közreműködésével  internetes rádió kezdi meg működését. A kísérleti adás itt hallgatható meg 

 

 

 

 

 

 

 

Részletfizetési és fizetési haladék iránti kérelem

űrlapja innen letölthető

Letöltés

 

 

 

 

Please download Java(tm).

 

 

 

 

A Neptun.NET rendszer elérhetősége:

 

A Vitéz János Kar hallgatói és oktatói a Neptun.NET rendszert  az alábbi helyen érhetik el::

 

                                                http://neptun.ppke.hu

 

 

2009.01.20.

 

Az Neptun.NET rendszer ismertetője letölthető innen:

 

 (oktatói ismertető, hallgatói ismertető)

 

2008:02.26.

 

Kari tájékoztató

Tanulmányi és vizsgaszabályzat

Hallgatói térítési és juttatási szabályzat

 

 

2009:09.04.

 

Tájékoztató a tantárgyi tematikák igénylési rendjéről

 

2007. szeptember 19-től a hallgatói jogviszonnyal már nem rendelkezők által igényelt, hitelesített tantárgyi tematika kiadása pótdíj ellenében történik, melynek összege 1.000.-Ft/db + postaköltség. Hitelesített tantárgyi tematikát a PPKE VJK honlapján található űrlap Tanulmányi Tanácsadó Irodához, elektronikus (info@vjk.ppke.hu) vagy postai úton (2500 Esztergom, Majer István utca 1-3.) történő elküldésével lehet igényelni. A tematika kiadásának feltétele az igénylőlap pontos kitöltése. Hiányosan kitöltött igénylőlap alapján a  kérést nem tudjuk teljesíteni. A főiskola a hitelesített tematikát ajánlva, postai utánvéttel, a Gazdasági Hivatal által kiállított számlával együtt, a kérelem beérkezésétől számított 10. munkanapon postázza.

 

Az űrlap innen letölthető

 

2007.10.19.

 

Szabályzatok

 

Az információk menüpont alatt elérhetőek a főiskola szabályzatai.

 

 

A PPKE VJK 2010/2011. tanév- és munkarendje

 

 

Évnyitó: szeptember 11.

Program

  •  9.00 Veni Sancte a Vízivárosi plébániatemplomban

  • 10.30. Ünnepi tanácsülés a kar dísztermében

     

 

 

I. félév

 

A szorgalmi időszak

  • kezdete: szeptember 6.

  • vége: december 18.

 

  • Regisztrációs időszak: szeptember 6–10.

  • Gólyatábor és az I. évesek regisztrációja: szeptember 8–10.

  • Az oktatás kezdete: szeptember 13.

  • Vizsgaidőszak: december 20-tól 2011. január 28-ig.

 

A kar zárva tartása: 2010. december 23-ától 2011. január 2-ig.

(Az utolsó munkanap december 22. szerda, az első munkanap 2011. január. 3. hétfő

A kollégiumokba beköltözés január 2-án 12.00 órától.

 

II. félév

 

A szorgalmi időszak

  • kezdete: 2011. január 31.

  • vége: május 14.

 

  • Regisztrációs időszak:   2011. január 31–február 4.

  • Az oktatás kezdete:   február 7.

  • Tavaszi szünet:   április 18–26.

(A szünet előtti utolsó tanítási nap április 15., a szünet utáni első tanítási nap április. 27.)

  • Vizsgaidőszak:   május 16-tól  június 18-ig.

 

2010.08.31.

 

A 2009/2010. tanév 1. félévének levelező tagozatos konzultációs időpontjai
itt olvashatóak

 

2009.09.04.

 

Felnőttképzés, továbbképzés

 

 

 

 

Munka-
rend

Fin.
forma

Szakirányú továbbképzés neve

Költségtérítés
(félév)

Képzési idő
(félév)

Irányszám

Képzés
gyakorisága

Képzés
helye

Képzési terület

L

K

német nemzetiségi tanító

130000 Ft

4

15 < 30

2 hetente

Esztergom

pedagógus-képzés

 

Részvétel feltétele: Tanító szakos diploma német nyelvi műveltségi területtel; vagy tanító szakos diploma és középfokú ("C") típusú nyelvvizsga, vagy középfokú ("C") típusú nyelvvizsga szintnek megfelelő nyelvtudás. A nyelvi szint mérése a jelentkezések lezárása után írásban és szóban történik.

A szakirányú továbbképzés eredményes befejezése után  nemzetiségi tanító (német) oklevelet kapnak.

  • Jelentkezési határidő: 2009. január 15., valamint 2009. augusztus 21.

  • Jelentkezés módja: a  kar által kibocsátott jelentkezési lapon.

  • Jelentkezés díja: 1500 Ft, amit  csekken vagy átutalással lehet befizetni.

  • A jelentkezéshez csatolandó dokumentumok: diplomamásolat, nyelvvizsga másolata.

 

2009.01.13.

 

Munka-
rend

Fin.
forma

Szakirányú továbbképzés neve

Költségtérítés
(félév)

Képzési idő
(félév)

Irányszám

Képzés
gyakorisága

Képzés
helye

Képzési terület

L

K

pedagógus szakvizsga

130000 Ft

4

15 < 30

havonta

Esztergom

pedagógus-képzés

 

Részvétel feltétele: Pedagógus szakirányú végzettség, minimum 3 év pedagógus szakmai gyakorlat.

Szakirányú továbbképzés eredményes befejezése után  szakvizsgázott pedagógus oklevelet kapnak.

 

  • Jelentkezési határidő: 2009. január 15.  
  • Jelentkezés módja: a kar által kibocsátott jelentkezési lapon.
  • Jelentkezés díja: 1500 Ft, amit  csekken vagy átutalással lehet befizetni.
  • A jelentkezéshez csatolandó dokumentumok: diplomamásolat, munkáltatói igazolás.

 

Kapcsolattartó/szakfelelős: Pályázati, minőségfejlesztési és tanácsadó iroda,

cím: 2500 Esztergom, Majer István u. 1-3., tel/fax: (33) 413-699/116 v. 129     (33) 413-493

e-mail: kaszner.zsuzsa@vjk.ppke.hu

 

Letölthető:    Tájékoztató      és       Jelentkezési lap

 

2009.01.13.

 

 Szociális szakvizsga 2011-ben

  

  • Szociális alapismereteket nyújtó tanfolyamra (120 óra)

  • Szociális alapvizsgára

  • Szociális szakvizsgára   

 

várjuk a jelentkezéseket!  

 

A szociális szakvizsga  választható témacsoportjai:

 

  •  családvédelem, családgondozás

  •  gyermekjóléti alapellátás

  •  gyermekvédelmi szakellátás

  •  idősek ellátása

  •  pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása

  •  fogyatékosok szociális ellátása, rehabilitációja

  •  hajléktalan ellátás

 

Jelentkezési határidő: 2010. szeptember. 1.

 

A jelentkezési kérelemhez csatolni kell:

 

  •  a felsőfokú végzettséget tanúsító oklevél másolatát,

  •  a felsőfokú végzettséget igénylő munkakörben végzett, képesítéshez kötött
     tevékenység, illetve szakmai gyakorlat időtartamáról szóló munkáltatói igazolást,

  •  szakmai önéletrajzot,

  •  a szociális alapvizsga oklevél másolatát, amennyiben a szociális alapvizsga letétele

előirt.

 

 A jelentkezési lap letölthető:   Szociális alapvizsgára         Szociális szakvizsgára

 

 További információ: dr. Hambachné Kaszner Zsuzsanna

                                   Tel: 33/ 419-699 / 116 v. 129

                                    E-mail : kaszner.zsuzsa@vjk.ppke.hu

 

 

Továbbképzési programok szociális szakterületen dolgozók számára

 

 Pontszerző továbbképzési tanfolyamot (min. 15 fő) indítunk az alábbi témákból:

 

  • elhanyagolás, bántalmazás, erőszak  (szerezhető pontérték: 40 pont)

családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális segítő, pedagógusok számára

  •  szenvedélybetegségek megelőzése iskolás korban  (szerezhető pontérték: 30 pont)

     családgondozó, családgondozó asszisztens, szociális segítő, gyermekvédelmi ügyintéző, szociális

     munkás, gyermekotthoni, lakóotthoni nevelők számára.

  • pszichiátriai problémák a gyermekvédelmi szakellátásban (szerezhető pontérték: 35 pont)

 gyermekfelügyelő, hivatásos nevelőszülő, gyermekotthoni-lakásotthoni nevelő, örökbefogadási

 tanácsadó,  pedagógus, nevelőszülő, gyámi, gondozói tanácsadó számára

  • krízis és válságkezelés  (szerezhető pontérték: 45 pont)

  • resztoratív szociálpedagógia  (szerezhető pontérték: 40 pont)

      családgondozó, családgondozó asszisztens, hivatásos nevelőszülő, gyermekvédelmi ügyintéző, szociális munkás, gyermekotthoni, lakóotthoni nevelők, pedagógus, utógondozó, gyógypedagógus, foglalkoztatásszervező számára.

 

 

 

További információ: dr. Hambachné Kaszner Zsuzsanna

                                    Tel: 33/ 419-699 / 116 v. 129

                                     E-mail : kaszner.zsuzsa@vjk.ppke.hu

 

Letölthető:   Tájékoztató      és       Jelentkezési lap

 

 

 

A kar elérhetősége, címek, telefonszámok

Főépület: (2500) Esztergom, Majer István u. 1-3.

Telefon: (33)-413699, Fax: (33) 413493

e-mail: info@vjk.ppke.hu

Kollégium: (2500) Esztergom, Batthyány Lajos u. 6.

Telefon: (33)-413651

                   Esztergom  térképén a  piros pont jelzi.